Úgy fest, hogy a testünkkel való viszony tekintetében egyfajta átmenet korát éljük. A magazinok fotóin és a közösségi médiában még mindig sokszor bukkannak fel tökéletes testű modellek, és a tavasz ma is a „bikini body” jegyében elkezdett fogyó- kúrák időszaka. Sokan vannak, akik nem képesek szeretni a saját adottságaikat, akiknek lelki nehézséget okoz, hogy nem felelnek meg az aktuális szépségideálnak és akik akár a veszélyes önsanyargatásig is elmennek emiatt. Ugyanakkor egyre többen ismerik fel azt is, hogy lehetetlen vállalkozás a tökéletességet elvárni a testünktől. Mind többen utasítják el, hogy csakis egyfajta külsőt tekintsen bárki is ideálisnak, illetve akár azt is, hogy kizárólag a külsejük miatt értékeljék őket. A média- és a divatvilág is „kapcsolni” látszik, egyre többféle magasságú, alkatú, korú és karakterű modell jelenik meg a reklámkampányokban és a divatbemutatókon.

A tökéletesség kényszere

A tökéletesség kényszerének nyomása még mindig nagy, és ez nemcsak a nőkre, hanem a férfiakra is igaz. A felmérések szerint a testképzavarok egyre inkább érintik az erősebb nem tagjait, és míg a nők vékonynak, addig a férfiak izmosnak szeretnék látni magukat. „Vannak olyan szenzitív időszakai az évnek, például az újévi fogadalmak ideje, vagy a tavasz, ami- kor többet foglalkozunk a testükkel” – mondja szakértőnk, dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. „Akiben egyébként is van egyfajta félelem az elutasítástól, a megszégyenüléstől, az valószínűleg felnagyítja alkatának vélt vagy valós problémáit, és akár szigorú fogyókúrába vagy túlzott edzésbe is hajlandó belefogni, hogy megfeleljen annak a képnek, ami a fejében az elfogadható alakról, külsőről él.”

A passzivitás ártalmas is lehet!

A másik véglet a félreértelmezett testpozitivitás: sokan építet- tek fel komoly követőtábort a közösségi médiában azzal, hogy kendőzetlenül vállalják az aktuális szépségideálnak cseppet sem megfelelő alakjukat vagy más vélt szépséghibáikat. „Ez az őszinteség felszabadító, és mint ilyen, valóban örvendetes. Ám amikor a testünk elfogadása csupán annyit jelent, hogy belesüppedünk az »akkor nincs is semmi teendőm« passzivitá- sába, nem biztos, hogy jót teszünk magunknak” – jegyzi meg a pszichológus. Annak, hogy ebbe a passzivitásba süllyedve esetleg egészségtelenül táplálkozunk, vagy nem mozgunk eleget, nem az a legfőbb veszélye, hogy nem leszünk von- zók – inkább az egészségünk látja kárát. Ráadásul fejlődni mindig lehet, és ha van olyan része a testünknek, amivel nem vagyunk elégedettek, nyugodtan megpróbálhatunk javítani a helyzeten anélkül, hogy közben ostorozni, utálni kezdenénk magunkat.

Mi mindenre képes a test?

Az elfogadás tehát nem azt jelenti, hogy mindenre legyintsünk. Sokkal inkább azt, hogy kerüljünk egyfajta baráti viszonyba a testünkkel. Vegyük sorra, milyen gondolatok cikáznak a fejünkben, amikor a tükör előtt állunk. Vajon mondanánk ilyet a legjobb barátnőnknek? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy a testünkkel való viszonyt is új alapokra helyezzük – hiszen valóban minden testalkat, arcforma és karakter lehet szép és megbecsülést érdemlő.

A testünk nap mint nap kiszolgál minket, és csodás teljesítményekre képes: elvisz oda, ahová menni szeretnénk, fantasztikus alkotásokat vagy akár egy új emberi lényt hoz létre – miért ne köszönnénk ezt meg neki? Miért ne adnánk meg neki azt, amire valóban szüksége van? A jó táplálkozásnak nem az a lényege, hogy hány kilót tudunk vele lead- ni, hanem az, hogy ezt a csodás, komplex gépezetet minél egészségesebben tartsuk, miközben finomakat eszünk. Az egészséges és a finom ugyanis egyáltalán nem zárja ki egy- mást! Amikor elgondolkodunk az életmódváltáson, nem azt kellene megnézni, miről kell lemondanunk vagy mire kell rákényszerítenünk magunkat, hanem azt, hogyan tudunk minél több tápláló, ugyanakkor jóleső ételt fogyasztani a mindennapokban.

Ezt a hedonista szemléletet a mozgás kapcsán is bevethetjük. „Jó lenne, ha a gyerekek már egész kicsi korukban sem egy- fajta teljesítménykényszerként élnék meg a mozgást, hanem úgy tekintenék, mint jó szórakozást, élvezetes időtöltést” – mondja dr. Makai Gábor. A sport ugyanis nem a fogyásról, de még csak nem is feltétlenül a teljesítményről kellene hogy szóljon, hanem arról, hogy olyasmivel töltjük az időnket, amit szeretünk csinálni, ráadásul egészségesebbek leszünk tőle. A legjobb, ha olyan sportágat keresünk, amit örömmel vagyunk képesek űzni. Ez lehet bármi, a tánctól az úszáson vagy a tollaslabdán keresztül egészen a kirándulásig, túrázásig – a lényeg az élvezet legyen, a fogyás ehhez képest csak egy örvendetes mellékhatás.

Testkép és énkép

„Nem árulok el titkot, ha azt mondom: a testképünk szoros kapcsolatban van az énképünkkel, az önértékelésünkkel, az önbizalmunkkal. Akinek szilárd az önbecsülése, az kevésbé van kitéve a modellkövetés kockázatának: annak a veszélynek, hogy túlságosan idealizálja, amit az újságokban, a közösségi médiában lát, és megpróbáljon megfelelni ennek a képnek – teszi hozzá dr. Makai Gábor. – Épp ezért az is fontos lenne, hogy a gyerekeket már korán arra neveljük, hogy jó viszonyban legyenek a testükkel, a karakterükkel, a személyiségükkel, ahelyett, hogy másokhoz hasonlítgatnák magukat vagy az elérhetetlen tökéletességet üldöznék. Jó volna, ha az olyan érzékeny időszakokban, amilyen például a kamaszkor, minél kevesebben volnának kitéve a testüket vagy bármilyen más vonásukat illető megszégyenítésnek” – teszi hozzá a szakértő.

Dr. Makai Gábor szerint felnőttkorban sem késő az önbecsülésünkön, az önbizalmunkon dolgozni, akár szakértői segítséggel. A lelki egyensúlyunk helyreállásával egy időben az is megváltozik, ahogyan a testünkre tekintünk. Sőt, az is, ahogy mások testéről véleményt alkotunk: kevésbé leszünk hajlamosak például elhinni mindazt, ami a médiából ránk zúdul, ezzel együtt pedig arra is kevésbé vágyunk majd, hogy ennek a képnek megfeleljünk. Amikor pedig mi posztolunk valamit, kevesebb fontosságot tulajdonítunk annak, hányan reagálnak a képre és milyen kommentárokat fűznek hozzá.