A hársfa ismert gyógynövény – egy nem reprezentatív felmérés szerint itthon ez számít a harmadik legnépszerűbbnek –, amit dísznövényként is sok helyen ültetnek. Illatáról, ami június környékén sok teret és utcát beleng, sokan már messziről észreveszik. A járókelők leveleiről és lombkoronájáról is könnyen felismerhetik, azt azonban nem mindenki tudja, hogy teaként nem minden hársfaj használható fel A Magyar Gyógyszerkönyv is csak a kislevelű hársat, a nagylevelű hársat és a közönséges hársat nevesíti, drogként csak azok murvalevéllel együtt szedett virágzatát ismeri el. Ezeket ideális esetben a középső virágok kinyílásakor kell szedni. A sok helyen fölbukkanő ezüsthárs (ennek murvaleveleit apró, csillagos szőrök borítjék) allergiát okozhat, emiatt az hársfateának nem gyűjthető, kizárólag ipari célokra használható fel.

Sokféle hatóanyag

A hársvirág flavonoidokat, nyálkát, cserzőanyagot és kevéske illóolajat tartalmat, elsősorban izzasztó és enyhe nyugtató hatása van. Önállóan vagy teakeverékek részeként alkalmazzák meghűléses betegségeknél, ahol az izzasztó mellett kihasználják enyhe köptető, illetve nyákoldó képességét is (a hársfavirágból készült teát 4 éves kortól lehet ajánlani a megfázás tüneteinek enyhítésére). A virágzatot alkotóelemként tartalmazhatják vizelethajtó és gyomorerősítő teakeverékek is. Mivel a hársfatea nyálkatartalmú növényi részből készül, az áztatás végén célszerű alaposan kinyomkodni a filtert vagy a teafüvet annak érdekében, hogy a nyálka – ami nem más, mint vízben duzzadó poliszacharidok összessége – is a teába kerüljön.

Túl a teákon

Előfordulhatnak a hársfa kivonatai bőrápoló kozmetikai készítményekben, és hozzáadhatják őket torokcukorkákhoz is (ezek étrend-kiegészítőnek vagy élelmiszernek minősülnek). Bár ma már kevésbé alkalmazzák, de a gyógyászatban régóta ismerik a hársfajok elszenesítésével készült orvosi szén egyik típusát is, amely bélfertőzéseknél, vastagbélhurutnál, bélgázosodásnál jelenthet segítséget.