Az érzelmi kapcsolódás, a valahová tartozás igénye mindannyiunkban megvan. Természetes vágy, hogy a családunk legyen az a közeg, ahol megkapjuk az összetartozásnak ezt az élményét. Mégis vannak olyan napok, amikor a rutin, a rohanás, a végeérhetetlen feladatlista akkor is elszakít minket egymástól, ha épp fizikailag együtt vagyunk. De vajon hogyan találjunk vissza egymáshoz, hogyan hozzuk vissza a mélységet a családi kapcsolódásokba?

Ki hogyan pihen?

Hiába vagyunk egy légtérben, aligha jön létre valódi kapcsolódás, ha mindenki a saját gondolataiba merülve rohan a feladatai után. De akkor is sérül a kapcsolat, ha a praktikum tölti ki a beszélgetéseinket: csak arról érdeklődünk, mit kell másnapra elintézni, megfőzni, kimosni, megtanulni. Persze érthető, ha estére mindenki fáradt, és csak annyit szeretne, hogy hagyják békén, mégis érdemes végiggondolni, hogyan találhatunk vissza úgy a közös tevékenységekhez, hogy azok ne újabb feladatot, hanem feltöltődést jelentsenek. Itt viszont máris érdemes megállni egy pillanatra. Egy családon belül is lehet különbség abban, mit találunk pihentetőnek és feltöltőnek.

Az extrovertált típusú családtagok társaságban, beszélgetve, közös tevékenységekkel töltődnek, míg az introvertáltakra inkább az jellemző, hogy bár a szeretteik kis csapatával szívesen vannak együtt, időről időre szükségük van egyedül töltött időre is. A kettő között pedig ott vannak az ambivertáltak, akiknek hol a társasági, hol a magányos tevékenység jelenti a feltöltődést. Érdemes megadni minden családtagunknak a lehetőséget arra, hogy önmaga legyen, és persze azt is kommunikálni, hogy nekünk épp mire lenne szükségünk: arra, hogy együtt legyünk, vagy inkább arra, hogy egy fél órára egyedül maradhassunk.

Őszintén, sablonok nélkül

Az egymáshoz való kapcsolódás legegyszerűbb eszköze az őszinte beszélgetés. Szerencsére ezt bárhol megtehetjük: a buszon, hazafelé az iskolából, főzés vagy takarítás közben, vagy épp a családi asztalnál. Szülőként viszont érdemes lemondanunk a folytonos nevelés kényszeréről. A kommunikáció akkor a legjobb, ha őszinte: ha mindenki elmondhatja, ami a szívét nyomja, és nem kell attól tartania, hogy ezért – vagy épp a hibáiért – leszidják, kioktatják.

A történteket persze meg lehet, sőt, meg is kell beszélni, de az erkölcsi felsőbbrendűség pozícióját érdemes elhagynunk. A sablonkérdéseket is jobb elfelejteni. A „mi volt az iskolában?” kérdésre aligha érkezhet más válasz, mint a „semmi”. Az már sokkal érdekesebb lehet, ha megkérdezzük a gyerektől, kivel játszott ma az udvaron, vagy melyik fogás ízlett neki a legjobban az ebédből, illetve hogy melyik tanárát, osztálytársát kedveli a legjobban. Az is fontos, hogy ne csak kérdezzünk, hanem mi is meséljünk a saját napunkról: mi volt benne a legjobb, vagy mitől vagyunk ma extrán fáradtak.

Távolodjunk el a megszokástól!

Néha zökkenjünk ki együtt a mindennapokból! A szabad hétvégékre, az iskolai szünetekre tervezzünk be legalább időnként egy családi kirándulást, utazást. Az, hogy fizikailag is eltávolodunk a megszokástól, új élményekkel gazdagít. Az pedig, hogy ezeket az élményeket együtt éljük meg, erősíti a kötődést és olyan beszédtémákhoz is elvezethet, amelyekről a hétköznapokon kevesebb szó esik. Mindegy, hogy csak a közeli dombokra kirándulunk, a szomszéd város műemlékeit fedezzük fel vagy messzebbre kalandozunk – a lényeg az élmény és az együttlét.

Fotó: Dreamstime.com

Rutinfeladatból családi program

Amikor viszont a percekkel való sakkozás határozza meg a mindennapjainkat, a legjobb, ha a napi rutinfeladatokat alakítjuk át úgy, hogy segítsenek egymáshoz kapcsolódni. A közös étkezés például remek alkalom erre – nem véletlenül tekintik az egyik legfontosabb szociális élménynek a terített asztal melletti beszélgetést. A legjobb, ha megadjuk a módját a reggelinek, ebédnek vagy vacsorának, de még egy közös gyorséttermi hamburgerezés is jobb, mint ha mindenki bevonulna a vacsorájával a szobájába, a számítógép elé. A „magyar ember evés közben nem beszél” mondást pedig, ha egyáltalán van olyan család, ahol még divatban van, sürgősen száműzzük: épp a lényeget veszi el a közös étkezésből. De a közös házimunka is lehet alkalom arra, hogy néhány szót váltsunk egymással. Ráadásul ha közösen takarítunk, pakolunk, főzünk, azt az üzenetet is közvetítjük a gyerekek felé, hogy a lakás tisztán tartása nem az anya egyszemélyes feladata.

Összekapaszkodva

Ha egy átlagos munkanapon marad egy kis szabadidőnk, annak is eltölthetjük legalább egy részét úgy, hogy ez a családi kapcsolatot is erősítse. A közös barkácsolás, kézműves tevékenység remek élmény, ahogy a szociális készségeket köztudottan erősítő társasjátékozás is. Ha olyan kisebb gyerekek is vannak a családban, akik még nehezen viselik, ha veszítenek a játékban, érdemes kooperatív társasjátékot választani, amelyben az a cél, hogy összefogva, egymást segítve teljesítsük a pályát. A rendszeres sportból is lehet közös családi program, ami testünknek és lelkünknek egyaránt jót tesz. A kisebb gyerekek még igénylik az esti mesét, a közös olvasást is – a nagyobbakkal viszont szervezhetünk „családi olvasókört”. Igaz, az a fél óra, amikor mindenki a könyvébe merül, még magányos tevékenység, ha viszont utána megbeszéljük az olvasottakat, az rengeteg alkalmat ad a kapcsolódásra. Ezzel az ötlettel talán még a kötelező olvasmányok is könnyebben „csúsznak”.

Mi a helyzet a technológiával?

Hasonló a helyzet az olyan, elidegenítő tevékenységeknek kikiáltott szabadidős programokkal is, mint a filmnézés vagy az online tevékenységek. Az természetesen elszigetelhet egymástól, ha némán ülünk egymás mellett a képernyőre meredve, vagy mindenki a saját telefonjával, számítógépével van elfoglalva. De azonnal más a helyzet, ahogy megbeszéljük a filmet, illetve az általa felvetett helyzeteket, dilemmákat.

Fotó: Dreamstime.com

Az sem rossz ötlet, ha idegenkedésünket félretéve szülőként megpróbálunk bevonódni a gyerekek online játékaiba. Amikor szülő és gyerek önfeledten együtt videojátékoznak, abban már jelen van az összetartozás és a közös élmény. Vagyis nem arról van szó, hogy a technológia önmagában rossz, inkább arról, hogy meg kell tanulnunk ezt is a kapcsolódás szolgálatába állítani. Szeretjük vagy nem, a gyerekek életének része a telefon, a számítógép – viszont nagyra értékelik, ha megmutathatják, mit szeretnek benne, anélkül, hogy erre a tiltás lenne a válaszunk.