Ki gondolná, hogyha bármerre járva a világban szaloncukrot lát, az Magyarországról származik? Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a 19. század első harmadában kezdtek foglalkozni a hazai cukrászok. A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édesség azóta is kizárólag nálunk készül. Pedig a fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza –, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a 14. századból maradt ránk. 

Azt nem tudjuk, mikor lett a fondantból szaloncukor. Azt azonban igen, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a 19. században jelent meg az üzletekben, s a század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Akkoriban természetesen kisüzemi körülmények között, kézi munkával, szabad tűzön, lábasokban főzték. Hűtötték, majd újból felmelegítették, ízesítették, formába öntötték, csomagolták. Az első fondant-készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a 19. század végén. Ezután fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét. A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre. Készítsük el mi is otthon a saját kézműves szaloncukrunkat, ehhez két tippet is adunk!

Diós-narancsos szaloncukor

Hozzávalók:

• 50 dkg dió
• 4 evőkanál rum
• 1 narancs
• 1 citrom
• 5 evőkanál savanykás lekvár
• 15 dkg étcsokoládé
• 5 evőkanál olaj
• 1 teáskanál vaj

A diót zsiradék nélkül serpenyőben megpirítjuk, majd finomra őröljük. A citrom és a narancs héját lereszeljük, levét kinyomjuk, majd a dióhoz adjuk a rummal és a lekvárral együtt, összegyúrjuk. Kis golyókat formázunk, megnyomkodjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk. A csokoládét felolvasztjuk az olajjal és a vajjal, majd megmártjuk benne a bonbonokat. Hagyjuk megdermedni, majd csinos kis papírkákba csomagoljuk.

Kókuszos szaloncukor

Hozzávalók:

• 50 dkg darált keksz
• 10 dkg kókuszreszelék
• 10 dkg porcukor
• 2 evőkanál kókuszlikőr
• pár kanál hideg víz
• 1,5 kanál kókuszzsír vagy vaj
• 15 dkg csokoládé

A kókuszt, a kekszet és a porcukrot összekeverjük, hozzáadjuk a kókuszlikőrt és a kókuszzsírt vagy vajat, morzsolni kezdjük, majd annyi vizet (esetleg még kókuszlikőrt) adunk hozzá, hogy összeálljon a massza. Kis golyókat formázunk belőle, meglapogatjuk, néhány órát szikkadni hagyjuk, majd az olvasztott csokoládéban megmártjuk. 

Üvegbe zárt hóesés

A hógömbök keletkezéséről nem tudunk valami sokat: valószínűleg a 19. század elején divatos, díszes üvegből készült papírnehezékek inspirálták az első készítését. Az 1878-as párizsi Világkiállításon látható volt néhány belőle, ám ekkor még nem karácsonyi téma, hanem a frissen elkészült Eiffel-torony volt benne. A rákövetkező évben már több vállalkozás készített hógömböket, és elindult az újdonsült dísztárgy európai hódítása. 1920 környékén érkezett meg Amerikába, de ott népszerűsége töretlenül kitartott napjainkig, főleg vallásos témákban készítik. A műanyagipar fellendülésével az 1950-es években kezdték el a törékeny üveggömböket már a kevésbé sérülékeny, teljesen víztiszta műanyagból készíteni.

A hógömbbel nem csak a lakást lehet dekorálni! Ötletes és igazán személyes tud lenni egy saját kezűleg készített gömböcske. Ne ijedjünk meg, igazán könnyű elkészíteni!

Ami kell hozzá: egy jól záródó befőttes üveg, csillámpor, szalagok és/vagy csipke, kétkomponensű epoxy ragasztó (lehetőleg a gyorsan száradó verzió), gombok és/vagy gyöngyök, műanyag figura, növény, bármilyen kicsi tárgy, ami nem reagál a vízre. Lehet pl. porcelán, vagy üveg is.

1. Ha van otthon, használhatunk talapzatnak egy hungarocell darabot. Ezt ragasszuk a kupakba, vigyázva arra, hogy ne legyen túl nagy, mert akkor az üveg nem fog rendesen záródni. Ezzel kissé megemeljük a figurákat, így elkerüljük, hogy azok túl alacsonyan legyenek. A hungarocellre ragasszuk fel a kis kompozíciót, amit előre megterveztünk. Várjuk ki az adott ragasztó száradási idejét, mert különben nem lesz tartós a mű, a figura pár nap után úszni kezd a vízben.
2. A ragasztó száradása után szórjunk csillámport az üveg aljára. Lehet fehéret, aranyat, ezüstöt, de tehetünk bele színeset is. Töltsük fel vízzel, ilyenkor még adhatunk hozzá plusz csillámport, ha nagyobb „hóesést” szeretnénk az üvegbe. Töltsük színültig az üveget. Nem baj, ha kifolyik a víz, amikor belemerítjük a tetőbe ragasztott kis kompozíciót, a cél az, hogy minél kevesebb légbuborék maradjon az üvegben! Jól zárjuk rá a fedőt! Fordítsuk meg, és már majdnem kész is van a nagyszerű mű!
3. Miután szárazra töröltük az üveget, jöhet az alsó díszítés, ami eltakarja majd a fedőt. Ehhez használhatunk szatén- vagy ripszszalagot, csipkét, ha pedig egyszerűbbet, kevésbé díszeset készítünk – mondjuk férfi számára – akár használhatunk bőrt is. A méteráruboltokban általában nagy választék van a díszes szegőkből színben és szélességben is. A ragasztó száradása itt is fontos, várjuk hát ki a ráírt időt. Az üveg alját díszíthetjük még gyönggyel vagy gombbal, mely felvarrva még szebb, mint ragasztva.
4. Szinte teljesen készen is van a "gömb", már csak egy lépés hiányzik. Ragasszunk a tető közepére egy nagyobb, átlátszó csiszolt-, vagy akár gyöngyházas teklagyöngyöt, így végképp felismerhetetlenné válik a kamra polcáról elővett befőttesüveg.
5. Kész is a saját készítésű meglepetésünk! Nincs is más hátra, minthogy megrázzuk az üveget és gyönyörködjünk a hóesésben!